A PPKE KJPI díszdoktora
Díszdoktorrá avatása: 2000. május 2.
Urbano Navarrete a kánonjog professzora.
Aragónia területi tartományának Camarena helységben született 1920. május 25-én. Vallásos szülők gyermekeként a katolikus hitben nevelkedik. Édesapját a polgárháborúban azért ölik meg, mert kispap fiai vannak. 1937. június 20-án belép a Jezsuita Rendbe. A noviciátus két évének leteltével először Veruelában tanul klasszikus nyelveket és irodalmat, majd 1943 és 1946 között Barcelonában filozófiai tanulmányokat folytat, s elnyeri a licenciátusi fokozatot. Három évig klasszikus tudományokat oktat Veruelában, majd 1953-ban Burgosban teológiai licenciátust szerez. Tanulmányait a római Pápai Gergely Egyetemen folytatja, kánonjogot tanul és stúdiumai végeztével elnyeri a doktori címet. Az 1958/59-es tanévtől kezdve kánonjogot oktatat több mint harminc éven át azon a karon, amelyen ő maga is tanult. 1990-ben nyugdíjba vonul, nem sokkal később azonban visszahívják az egyetemi katedrára, s így néhány évet ismét a tanításnak szentel. Saját karán háromszor választják meg dékánnak, 1980-tól pedig Carlo Maria Martini utódaként hat éven keresztül a Pápai Gergely Egyetem rektorának tisztségét tölti be.
Az Apostoli Szentszék szakértőjeként tevékenykedik a Római Kúria számos kormányszervében, így pl. a Hittani Kongregációban, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációban, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságán és a Keresztény Egység Pápai Tanácsában. A kánonjog művelése tekintetében külön is megemlítendő az "Egyházi Törvénykönyvet" Felülvizsgáló Bizottság, amelynek 1976-tól kezdve szakértője, s e minőségében igen sokat munkálkodik az 1983-ban kihirdetett latin kódex rendszerének és szövegének kidolgozásán. Legnagyobb jelentőségűnek mondható megjegyzései a házasság legalapvetőbb kérdéseire vonatkoznak, mivel tudományos műveiben is elsősorban ezek kifejtését és megoldását vállalja magára.
Kánonjogi munkássága legnagyobb részt a szentségi fegyelem kérdéskörébe esik, a Gergely Egyetemen is e jogterület tanára. Ebben a körben a keresztség és a bűnbánat szentségein kívül, amelyekről sokat ír, leginkább az egész házasságjoggal kapcsolatos kutatási eredményei emelkednek ki. Alig van ugyanis e területnek olyan része, amelyet oktató munkája során ne világított volna meg akár előadási alkalmával, akár tanulmányok publikálásával, akár doktori disszertációk témavezetői tisztének ellátásával.
Ugyancsak szakértője a Jezsuita Rend Generális Kúriájának, amellyel a szerzetesrendek igencsak válságos korszakában az Apostoli Szentszék részéről a kapcsolatot gondosan igyekezett megerősíteni és szorosabbra fűzni. Sokat köszönhetnek neki azok is, akiket az utóbbi évtizedekben Magyarországról az Örök Városba küldtek kánonjogot tanulni. Navarrete atya a 70-es évektől kezdve Esztergomban is folyamatosan szervezett és vezetett teológiai és kánonjogi kurzusokat az összes magyar egyházi bíró számára, amivel nagyban hozzájárult a magyar Egyháznak és teológiának az egyetemes Egyháztól és teológiától való elszigeteltsége feloldásához; de jelentős mértékben segítette elő teológiai oktatásunk állami elismertségét is, annak a nemzetközi bizottságnak az elnökeként, amelyet a budapesti Hittudományi Kar első akkreditációjához kértek fel.
